Szegedi Tudományegyetem
Kutatás-Fejlesztés a Szegedi Tudományegyetemen
„Gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást”
A Szegedi Tudományegyetemnek az oktatástól elválaszthatatlan feladata a nemzetközileg is versenyképes kutatóegyetemi jelleg megőrzése. Célja, hogy továbbra is az ország magas presztízsű, a tudományt és a társadalmat egyaránt szolgáló, nemzetközi színvonalú kutató-fejlesztői központja maradjon. Az Egyetem számos stratégiai partnerkapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és Európa legmodernebb, most épülő lézerközpontjával, az ELI-vel. A Szegedi Tudományegyetem 19 doktori iskolája és nemzetközi hírű kutatócsoportjai a legmagasabb szintű oktatás mellett a legkülönbözőbb területeken zajló kutatások szervezői és végrehajtói. Az SZTE négy karán 14 MTA által támogatott kutatócsoport, illetve 2011 óta 5 MTA Lendület-kutatócsoport működik. Az egyetemmel való korábbi együttműködéseink eredménye volt az az újabb megbízás, hogy mutassuk be az egyetem kutatási potenciáljait a külföldi szakmai érdeklődők számára.
Ötlettől a megvalósításig
A projekt során három videót kellett elkészítenünk a Szegedi Tudományegyetemről. Ebből az első a K+F tevékenységet, vagyis a kutatási és fejlesztési területeket bemutató film. Az oktatási potenciált és a kiemelt kutatási területeket bemutató imázsfilmeknek egységes intrót készítettünk, együtt dolgozva a Missing Cloud csapatával. A film zenéje a Black Hole Sound stúdióban készült. A videó elején a kutatási eredményeket és területeket mutatjuk be.
A videót három blokkra osztottuk. Az elsőben az egyetem K+F potenciálját mutattuk be. A második részben az alapkutatásokat és az ezeket összefogó klasztereket mint pl.: a Kémia-anyagtudományi-nanotechnológiai Klasztert, az Idegtudományi Klasztert, a Belgyógyászat-immunológiai-bőrgyógyászati Klasztert, a Fizika-lézerkutatást. Utóbbit átkötésként is használtuk a videó második és harmadik blokkja között.
A videó utolsó részében az alkalmazott kutatások eredményeit foglaltuk össze, egyebek mellett a MOL-lal közösen zajló petrolkémiai kutatásokat, valamint bemutattuk az ELI lézerkutató központot. Az ELI az Európai Unió jelenlegi legnagyobb tudományos beruházása, amely a szegedi egyetem világhírű lézerfizikus kutatóinak, lézerfizikai iskolájának köszönhetően Prága és Bukarest mellett Szegeden épülhet meg.
Végeredmény
A film elkészítésével elértük a meghatározott célt, sikeresen mutattuk be az egyetem szerteágazó kutatási területeit, ezáltal hozzájárulhattunk az egyetem ipari kapcsolatainak bővítéséhez, a kutatói pálya népszerűsítéséhez a jelenlegi és leendő hallgatók körében. Bízunk benne, hogy a kutatási és oktatási területeket bemutató rövidfilmek hatékony eszközei lesznek az egyetem nemzetközi beiskolázást segítő marketingtevékenységének.
OLDAL TETEJÉRE
OLDAL TETEJÉRE
TETSZETT, AMIT LÁTTÁL? OSZD MEG!
Találkozz velünk
Célközönséged eléréséhez videóra, grafikai tervezésre, fotóra vagy weboldalra van szükséged?
Találkozzunk, hogy átbeszéljük a Te ötleteidet, és elmondjuk a mieinket!
Küldj egy e-mailt, hogy jobban megismerhessünk Téged és a projektedet.
KÖVESS MINKET!