Szegedi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem - Nyiss a jövőd felé!
„Az első benyomás mindig megatározó”
Mint minden felsőoktatási intézménynek, így a Szegedi Tudományegyetemnek is meghatározó minden évben a felvételi időszak. Mint intézménynek, mint piaci résztvevőnek, illetve szolgáltató egységnek folyamatosan nyomon kell követnie a körülötte lévő piacot, annak mozgását és változását. A beiskolázási tevékenységét és az új hallgatók elérésének módszerét ezeknek a trendeknek megfelelően kell alakítania és ügyelnie kell arra, hogy az egyetem arculatához illeszkedő, mégis mai eszközökkel szólítsa meg leendő hallgatóit. A jelenlegi felvételiző korosztály tagjai hozzá vannak szokva a gyors információáramláshoz és annak minél gyorsabb befogadásához. Elérésük a kommunikációs szokásaik miatt elsősorban online felületeken lehetséges és jellemzően a rövid multimédiás tartalmakat preferálják. Feladatunk, egy olyan angol és magyar nyelvű videó elkészítése volt, mely egy frissen felvett hallgató számára előrevetíti azokat az élményeket és pillanatokat, melyeket át fog élni egyetemi tanulmányai során, megérkezésétől egészen a diplomája átvételéig.
Az ötlettől a megvalósításig
Város a városban – így is emlegetik a Szegedi Tudományegyetemet, mivel mintegy 24.000 aktív hallgatójával és számtalan városképi jelentőségű épületével Szeged miliőjét jelentősen befolyásolja, a város imázsának szerves részét képezi. A város lakossága az egyetemnek köszönhetően folyamatosan frissül: évente átlagosan mintegy 7000 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az SZTE-n. Szeged igazi egyetemi város és turisztikai úti cél. 2014-ben Szeged a 10 legjobb európai egyetemváros közé került a CondéNastTraveler portálon – olyan más rangos egyetemi városok mellett, mint Heidelberg, Krakkó, Leuven, vagy éppen a méltán híres Oxford.
A projektet best practice elemzéseken túl egy fókuszcsoportos kutatás előzte meg, amely során jelenlegi hallgatók mondták el véleményüket, hogy mi alapján választották továbbtanulásuk céljául a Szegedi Tudományegyetemet. A kutatás kiértékelése után arra a megállapításra jutottunk, hogy legalább annyira vonzó a hallgatóknak a város sokszínűsége, mint az egyetemen folyó oktatási tevékenység és annak színvonala. Ez alapján építettük fel a videó koncepcióját, döntöttünk a forgatási helyszínek mellett és terveztük meg a végső tartalmat. A videóban jelenleg az SZTE-n tanuló hallgatókkal dolgoztunk, mivel ők tudják a legjobban átadni azt az érzést, mellyel egy frissen felvett hallgató találkozni fog, amint megérkezik Szegedre.
Igyekeztünk az egyetemet és Szegedet minél több oldalról bemutatni. Nagy figyelmet fordítottunk rá, hogy egy egyszerű és könnyen befogadható cselekményszál köré minél több helyszínt és hallgatót vonjunk be, kiemelve a város, az egyetem, és az itt tanuló hallgatók sokszínűségét. A videó az itt tanuló hallgatók életét mutatja be „címszavakban” a jellemző egyetemi élményekre koncentrálva, a városba érkezéstől egészen a diploma átvételéig mindössze 90 másodpercben. A képi világ kialakítása során inkább a melegebb színeket preferáltuk melynek célja, hogy barátságos, pozitív kép alakuljon ki a városról és az intézményről egyaránt, tovább erősítve ezzel az átadni kívánt üzenetet. A képi világon túl nagy figyelmet fordítottunk a hang kidolgozására is. A videó hangjáért és a sound design-ért Tóth Janó felelt. A magyar verzió narrátorának az SZTE volt hallgatóját, jelenleg az RTL Klub ismert műsorvezetőjét Szabados Ágnest választottuk, míg az angol verzió hangját egy amerikai színésznő kölcsönözte.
Végeredmény
A elkészült film négy hónapnyi tervezés, forgatás és utómunka után nyerte el végső formáját. A 131 vágásból, maszkolásból és átkötésből álló videó mind szakmai mind a célközönség, de még a jelenlegi hallgatók és Szeged polgárai körében is osztatlan sikert aratott. Véleményünk szerint sikerült egy felsőoktatási intézmény számára egy az eddigiektől merőben eltérő stílusú videót készíteni úgy, hogy mégis tartalmazza azokat az üzeneteket, melyek egy továbbtanulást tervező hallgatót segíteni tudnak a döntésében.
OLDAL TETEJÉRE
OLDAL TETEJÉRE
TETSZETT, AMIT LÁTTÁL? OSZD MEG!
Találkozz velünk
Célközönséged eléréséhez videóra, grafikai tervezésre, fotóra vagy weboldalra van szükséged?
Találkozzunk, hogy átbeszéljük a Te ötleteidet, és elmondjuk a mieinket!
Küldj egy e-mailt, hogy jobban megismerhessünk Téged és a projektedet.
KÖVESS MINKET!