„Fesztiválarculat papírból”
A
Szegedi Ifjúsági Napokat 1968 - ban rendezték meg először, majd egy rövidebb szünet után 2003 - ban indították újra, ekkor már az újszegedi Partfürdőn. A SZIN nagyon rövid idő alatt kivívta magának az ismertséget és elismerést, és hamarosan az ország legjobb fesztiváljai között jegyezték. A nyárzáró SZIN szervezői idén úgy gondolták: ideje megújítani a szegedi fesztivál arculatát, méghozzá úgy, hogy megtartsa a fesztiválra jellemző “színességet”, ugyanakkor versenyképes legyen a hazai és nemzetközi hasonló rendezvényekkel. Az arculatmegújítással a célunk olyan vizuális anyagok létrehozása volt, amelyek könnyen felismerhetők, egyediek, és amelyek révén a SZIN arculata jól elkülönül a konkurensekétől.
Ötlettől a megvalósításig
A fejünkben egy olyan alapkoncepciót vázoltunk fel, ami nemcsak webes felületen érvényesül és működik, hanem a promóciós termékeken is. Fontos szempont volt számunkra az is, hogy az általunk kitalált elemek a SZIN helyszínén is felépíthetők, variálhatók, megjeleníthetők legyenek, ami nemcsak játékosságot ad a dolognak, hanem többszörösére növeli az elemek variációjának lehetőségét. Szem előtt tartottuk azt is, hogy az alapkoncepció bármikor továbbgondolható, továbbfejleszthető legyen. A koncepciónk a "szín" szóból, valamint a SZIN adta, kézenfekvő szójátékból indult, elvégre a rendezvény mind látogatottságában, mind zenei felhozatalában és programjában igen sokszínű.
Az arculat újratervezésekor mozgalmas, lendületes szabadkezi rajzból kialakított full color logóval indítottunk. A logóban szereplő élénk színek vibráló hatását tovább fokozza az ultramarinkék háttér. Ezt egészíti ki a letisztult, fehér, bold betűk egységes használata és a logó színeire reflektáló papírból épített kompozíciók.
Szeretjük magunkat időről időre kihívások elé állítani. Ezért döntöttünk amellett, hogy kilépünk a számítógépes grafika felületéről, és kézzelfoghatóvá tesszük, papírból is megépítjük a komplett fesztiválkreatívot. A kivitelezés első lépéseként számítógépen megterveztük a figurákat, a növényeket az összes további elemmel együtt, majd nekiláttunk mindezt a tervezőasztalon megvalósítani. A tervezésben és kivitelezésben is nagy segítségünkre volt
Szécsi Juci, aki több komoly épített papírkompozíciót készített már.
A kreatívok megépítése során elhasználtunk több mint 50 négyzetméter színes papírt megannyi árnyalatban, 10 tekercs ragasztót, és közel 200 munkaórát, mindemellett elkoptattunk jó pár sniccert is. Izgalmas volt látni, ahogyan a szemünk előtt apránként felépült a térben a papírlények, papírfigurák alkotta világ.
Az elkészült elemekből a műtermünkben több kompozíciót építettünk fel, amelyeket be is fényképeztünk. Az így kapott anyagok alkotják a fesztiválarculat gerincét. Ezekből a fotókból készítettük el a számtalan webes és nyomtatott megjelenés kreatív anyagát.
A honlapot is teljesen újraterveztük, méghozzá az aktuális trendeknek megfelelően: modern megközelítést alkalmaztunk letisztult megjelenéssel, amely átláthatósága révén hatékonyabb kommunikációt eredményez. A honlap kialakítása során fontos szempont volt, hogy kiemelt helyet kapjanak a naprakész hírek, a lineup, és a jegyvásárlás. A felhasználói igényeket szem előtt tartva alapvető és egyértelmű volt számunkra, hogy az oldal reszponzív legyen, így minden eszközön optimalizáltan, hibátlanul jelenjen meg.