Szegedi Tudományegyetem
Virtuális séta az SZTE Orvostudományi Karon
„Your Education. Our Mission."
Az Általános Orvostudományi Kar, a Fogorvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar a nemzetközileg is előkelő helyen jegyzett Szegedi Tudományegyetem karaként működik. Az egyetem nagy hagyományokkal rendelkezik: jogelődjét 1581-ben alapították Kolozsvárott, az intézmény 1921-ben költözött Szegedre. Az egyetem számos nagyszerű kutatója közül kiemelkedik Szent-Györgyi Albert, az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki magyarországi tevékenységéért kapta meg a rangos tudományos elismerést. Szent-Györgyi az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, amelyért 1936-ban neki ítélték oda a Nobel-díjat. A nemzetközileg is elismert, magas színvonalú idegen nyelvű orvosképzés 1985 óta folyik Szegeden. Napjainkra az idegen nyelvű képzést nem csak az orvoskar nyújtja hallgatói számára, ma már a fogorvostudományi és a gyógyszerésztudományi képzés is elérhető angol és német nyelven. A 2015/2016-os tanévben több mint 900 aktív hallgatójuk volt mintegy 60 országból. Feladatunk az volt, hogy az idegen nyelvű képzések nemzetközi promóciójához olyan anyagokat készítsünk, amelyek segítségével a leendő külföldi hallgatók nemcsak a Szegedi Tudományegyetem történetét és hagyományait ismerhetik meg, hanem az említett karok képzéseit, a hallgatói életet, és a napfény városát, Szegedet is.
Ötlettől a megvalósításig
Egy olyan átfogó marketinganyag elkészítése volt a cél, amelyből a leendő hallgató a lehető legtöbb információt kapja a képzésről, az SZTE nyújtotta minőségi szolgálatásokról, az egyetemi életről – tehát mindarról, ami ösztönözheti őt arra, hogy a Szegedi Tudományegyetemet válassza. A projekt során megvizsgáltuk, milyen eszközökkel lehet elérni azt a célcsoportot, amelyik Európában, azon belül is Magyarországon szeretné folytatni egyetemi tanulmányait. Első körben egy weboldalt vázoltunk fel, amely rendkívül informatív, így a leendő hallgató a lehető legrövidebb idő alatt találja meg az általa keresett, számára hasznos, a döntéshez szükséges vagy azt jelentősen befolyásoló információkat. A weboldal tervezése során felismertük, melyek azok az eszközök, amelyekkel elérhetjük, hogy a célcsoportban pozitív kép alakuljon ki a szegedi egyetemről. Ezért nemcsak videókat készítettünk, hanem minden menüponthoz egy jelenleg is aktív hallgatót rendeltünk, aki elmondja az adott menüponthoz tartozó legfontosabb információkat. Ezzel hitelessé és érdekessé tudtuk tenni az oldalt. Egyedi ikonokat és illusztrációkat is terveztünk, a betűtipussal és az arculat színeivel egységes megjelenést adtunk mind a weboldalnak, mind a videóknak.
A projekt során úgy terveztünk és építkeztünk, hogy az általunk elkészített 6 videó mind a weboldal részeként, mind külön-külön is megállja a helyét, így többféle módon is használható. Különös figyelmet fordítottunk a várost és a külföldi hallgatók életét bemutató videóra, aminek az elkészítésébe az egyetem jelenleg is aktív hallgatóit vontuk be. Ők jelennek meg a filmben, ők beszélnek a voiceoverben. Úgy gondoltuk, ezzel tudjuk a leghitelesebben bemutatni a szegedi egyetemet, a képzéseket, Szegedet, valamint azt a kulturális sokszínűséget, amely az elsőéveseket fogadja. A filmben egyaránt megjelenik az orvos-, a fogorvos- és a gyógyszerészképzés. Felvonultattuk a kulturális és sportolási lehetőségek gazdag kínálatát is. A videóban integráltunk a fent megjelenített ikonokat, egyúttal hangsúlyoztuk a legfontosabba adatokat, feliratok formájában.
A website technikai érdekessége, hogy mindegyik menüponthoz készítettünk egy olyan greenboxban forgatott videót, melyben egy jelenlegi hallgató mondja el az adott menüpont legfontosabb információit. Ügyeltünk szereplőink megjelenésére is, amellyel alátámasztottuk a hitelességet: a stúdiójelenet felvételekor a hallgatók a témához kapcsolódó ruhát – egyetemi logós pólót, talárt - viseltek. Így alakult, hogy a Diplomaosztó menüpontnál a hallgató egy talárban sétál be a képbe.
A weboldal fejlesztése során fontos szempont volt az átláthatóság, a menüpontok közötti könnyű eligazodásra törekedtünk. A menüszerkezet fejlesztésekor az volt a koncepciónk, hogy mind a 11 menüponthoz egyedi illusztrációt készítünk, amely a menüsáv oldalról való becsúszása után megjelenik a képernyő jobb szélén. A timeline - szerűen felfűzött menüpontokhoz ezt követően olyan illusztrációkat terveztünk, amelyek azonosítják a tartalmat.
A grafikai tervezéskor nagy hangsúlyt fektettünk a vizuális hatásokra. Célunk volt az oldal tartalmát olyan grafikai egységekbe rendezni, amellyel a legkönnyebben átadhatók a képzésről és a szegedi életről szóló információk. Kevés szöveggel, viszont annál több képpel és ikonnal dolgoztunk Ezeknek köszönhetően a végeredmény inkább prezentációra hasonlít, mintsem gyűjtőoldalra. Minden menüponthoz rendeltünk egy nyitóképet, lefelé görgetve full screen képek, ikonokkal alátámasztott adatok, lapozható galériák, videók és életképek váltják egymást. A menüből és a fix footerből egyaránt elérhető a jelentkezési felület.
A weboldal pontokba szedve épül fel, ami a képzés kezdetétől a diploma átvételéig mutatja be a hallgatói élet legfontosabb állomásait. Ezt az egységet egészítik ki és színesítik a kari eseményeket bemutató és az egyes pontoknál megjelenő, transzparens hátterű hallgatói narrációk. A HTML5 segítségével minden modern böngészőben láthatóak. A videók görgetésre és az oldal menüjének megnyitásakor elhalkulnak. A weboldalon a megszokott .jpg vagy .png képek helyett SVG ikonokat használtunk, így minden eszközön és felbontásban élesek a képek. A célcsoport minél szélesebb körben való eléréséhez technikailag is meg kellett oldanunk, hogy egy ilyen összetett weboldal minden megjelenítő eszközön és platformon élvezhető legyen, ezért reszponzív módon alakítottuk ki a honlapot. A felhasználói élmény fokozására a megjelenítést retina ready funkcióval is elláttuk. Legyen szó mobilról, tabletről vagy asztali gépről, a weboldal felismeri, hogy milyen platformon jelenik meg, és ahhoz illeszkedik. Törekedtünk arra, hogy csökkentsük a letöltési méretet, mert meg akartunk felelni a felhasználók elvárásainak. Ennek érdekében azt a megoldást választottuk, hogy a mobiltelefonokra készített verzióban videó helyett csak a hang jelenik meg, a képeket pedig az adott eszköz felbontásához igazítottuk.
Végeredmény
A Szegedi Tudományegyetem élettudományi képzéseit bemutató virtuális nyílt nap az egyik legérdekesebb munkánk volt. A projekt során jól felismertük a lehetőségeket, ötleteinket megvalósítottuk. Mindehhez nagyban hozzájárult a megrendelő rugalmassága valamint a cégünkbe vetett bizalma. Úgy gondoljuk, hogy munánk nemzetközi szinten is meg fogja állni a helyét, és ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a szegedi egyetem említett karai a jövőben még több külföldi hallgatót fogadhassanak.
OLDAL TETEJÉRE
OLDAL TETEJÉRE
TETSZETT, AMIT LÁTTÁL? OSZD MEG!
Találkozz velünk
Célközönséged eléréséhez videóra, grafikai tervezésre, fotóra vagy weboldalra van szükséged?
Találkozzunk, hogy átbeszéljük a Te ötleteidet, és elmondjuk a mieinket!
Küldj egy e-mailt, hogy jobban megismerhessünk Téged és a projektedet.
KÖVESS MINKET!